“A jó harcot megharcoltam…” Dr. Drábik János (film)

28 évvel ezelőtt találkoztam először Jánossal Németországban (Augsburgban). Akkor ő hallgatott engem a közönség soraiból, ahogy egy csellóversenyt játszottam egy német zenekar élén… 28 év után ismét találkoztunk, és most én hallgattam őt az otthonában… Két volt csellista találkozása, most már itthon, Magyarországon…

Fogel Frigyes
Producer – rendező

Operatőr: Fogel Mátyás

http://www.FogelMedia.hu
http://www.FogelMedia.com
https://www.instagram.com/fogelmedia1/

Reklámok

“A Született Muzsikusok minden pénteken este 6 órakor új epizóddal jelentkező formabontó, részben játékfilmes doku-reality sorozat a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar zenészeinek mindennapjairól és a körülöttük zajló – nem mindennapi – történésekről. A harmadik epizódban a zenekar Beethoven IV. Szimfóniáját próbálja, s miközben a koncertre készülnek, Keller András eltűnt mesterhegedűjének szürreális megpróbáltatásokban van része.” forrás Origo.hu

PRECEDENS! Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú hitelszerződést a szlovén legfelsőbb bíróság

forrás: Index.hu

“Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú hitelszerződést a szlovén legfelsőbb bíróság arra hivatkozva, hogy a bank nem tájékoztatta ügyfelét az ilyen devizahitelek magas kockázatáról – közölte a szlovén sajtó pénteken.

Robert Preninger, a hitelfelvevő ügyvédje a szlovén közszolgálati televíziónak elmondta: ez az első jogerős ítélet nemcsak Szlovéniában, hanem az Európai Unióban is, írta az MTI.

A legfelsőbb bíróság a 2015-ben indított eljárásban most másodszor hozott ítéletet. Az első ítéletben megsemmisítette a pénzintézet javára hozott korábbi döntést és új eljárást rendelt el az ügyben.

Preninger elmondta, hogy a jogerős ítélet szerint a hitelfelvevőnek az eredeti hitelösszeget kell visszafizetnie a banknak, kamatok nélkül, a pénzintézetnek pedig törölnie kell az ügyfél ingatlanját terhelő jelzálogjogot.

A szlovén svájcifrank-hitelesek egyesülete közleményében kiemelte: fontos győzelemről van szó. Bizakodásuknak adtak hangot, hogy a jelenlegi jogerős ítélet a jövőben bírósági gyakorlattá válik. “Rendszerszintű megoldás kell a problémára, amelyet a bankok kapzsisága és a szabályozó szervezetek csődje okozott.”

 

A goethei beszélgetés művészete

Hogy mi dolgunk a világban? Például beszélgetni a másik emberrel! Beszélgetni? Igen. Csak nem úgy, ahogy megszoktuk: miközben a másik ember beszél, mi a saját belső monológunkra figyelünk, abban élünk, s alig várjuk, hogy ki is mondjuk azt. Mert folyton közölni akarunk. Hallgatni olyan nehéz, s közbevágni a legkönnyebb. Odaadással figyelni pedig talán a legnehezebb. …

Amíg elgondolkodunk, – ki-ki a maga beszélgetési szokásain -, én összegyűjtöm mindazt, amit Goethe írt le az igazi beszélgetésről. A társalgás Goethe szerint a művészetek művészete. Azokban a műveiben, amelyekben erről említést tesz, úgy ábrázolja a társalgást, mint rendkívüli rangú és tiszteletre méltó dolgot. A zöld kígyó és a szép liliom című mesében is ezt teszi:

“- Honnét kerültél ide? – kérdezte az aranykirály.
– Az aranytermő hasadékokból – válaszolta a kígyó.
– Mi ragyogóbb az aranynál?
– A fény.
– És mi üdítőbb a fénynél?
– A beszélgetés.”

Aligha számítottunk erre a válaszra, különösen, ha a társalgáson valami hétköznapi kikapcsolódást vagy még inkább haszontalan, fölösleges fecsegést értünk, hiszen  ezen az alapon nem is érthetjük a kígyó válaszát. Goethe kora óta a beszélgetés fogalma igencsak más lett, ez akkor válik még világosabbá, ha felidézzük a korábbi századok szalonjait, ahol nagy elmék jelentős beszélgetésekre gyűltek össze. Ezeknek az összejöveteleknek a mai társadalmi gyakorlattól teljesen eltérő rendje volt, akkoriban fegyelmezetten társalogtak. Egy közös eszme köré építették a beszélgetést, amelyet kölcsönös erőfeszítéssel gazdagítottak, nehogy kiüresedjenek. Az pedig, hogy egymás szavába vágjanak, vagy eltérjenek a témától, elképzelhetetlen volt. A téma csillaga a fejek fölött állt, mintha egy kristályokkal kivert ékkő lett volna.

A „Goethe-i társalgás” célja ugyanis az emberi létezés teljességének megszólítása! Itt a beszélgetők arra törekszenek, hogy belépjenek az élő gondolatok napfényes birodalmába, ahol a gondolkodó teljes lényét a megismerés mércéjeként használja, ahol – amennyire gondolkodása megengedi – alkotó szellemként veszi ki a részét a kozmosz teremtő folyamatainak továbbviteléből. “Adj, hogy adhassak néked! Adj a kútból, ami az életet adja néked, és néked adom életem vizét.” – mondja Krisztus a szamaritánus asszonynak a kútnál. Mit jelent ez? Megmutatni valamit abból a belső kútból, ami életünket táplálja. Bátorságot meríteni bensőnk megnyitásához.

Milyen tehát az igazi beszélgetés? Az igazi  beszélgetésben valóságos hatalom rejlik. A gondolatokat nem mi, emberek kreáljuk agyunkban, hanem létezik egy élő-eleven „eszmevilág”, és amikor gondolkodunk, eggyé válhatunk ezekkel az eszmékkel. Az igazi beszélgetéshez együtt kell belépnünk ebbe a közös világba. Ha sikerül mindnyájunknak az adott témára irányítják intuitív érzékelésünket, sajátos, megtermékenyítő légkört teremthetünk ezzel minden résztvevő számára. Ez a gondolatok világa felé forduló érzékeny nyíltság a természetfeletti világra irányuló odafigyelés az, amibe a résztvevők belépnek. Egy ilyen helyzetben az emberi tudatállapot úgy formálódik, hogy kivételes esélyt ad arra, hogy a tartalom maga az élet legyen. S ha kivesszük a részünket ebből az isteni táplálékból, kivesszük a részünket a szellemi egységből is.

Goethe a társalgást a művészetek művészetének tekinti. Ha ez tényleg így van, és valóban erre törekszünk, akkor vajon ennek gyakorlása mit vár el tőlünk? Biztos, hogy a számtalan lelkes próbálkozás önmagában nem elég. Hiszen a legnemesebb tartalmak is semmivé válnak, ha nem kapnak megtartó formát. Ha lelkeinkből meg tudjuk formálni ezt a bizonyos megtartó kelyhet, akkor átélhetjük azt, a középkori legendától a napjainkig a Grál-tapasztalatának nevezhetünk. Itteni jelentésében a forma leginkább belső, lelki feltételek megvalósítását jelenti. A legfontosabbak ezek:

* Közös téma, közös ügy
* A kereső magatartás (felkészülés)
* A téma iránti szeretetteljesség
* Lelki-szellemi ráhangolódás – a találkozó mint ünnepi pillanat
* A fecsegéstől és az érzelgősségtől való tartózkodás
* A csend elviselése
Önös természetünk teljes feláldozása

Tudatában kell lennünk annak, hogy a „gondolatok világa” a küszöb átlépése előtt azt kívánja meg tőlünk, hogy olyan lelkesedéssel törekedjünk az adott dolog legkisebb részleteinek megismerésére is, mint amilyen mértékben tudást akarunk szerezni róla. Emlékezzünk csak Krisztus idevonatkozó ígéretére: “Keressetek és találtok. Kopogtassatok és megnyittatik tinéktek.”

A gondolatokat először úgy kell felfognunk, megértenünk, ahogy  a gyerekek szokták, mert csak így kelhet ki valami a gondolkodó lelkének fészkéből. Ennek érdekében tanácsos előre lefektetni a  találkozó témáját, hogy a csoport minden tagja úgy élhessen együtt a témával, mint fejlődő, közös üggyel. (Ekkor mindenkinek alkalma van újabb ismereteket gyűjteni a témától függően megfigyeléssel,  tapasztalatgyűjtéssel vagy  olvasás által, és átgondolni azokat.) Ahogy a találkozó napja közeledik, úgy kell magunk elé idéznünk az eljövendő összejövetelt, mint a fény ünnepét, akkor valódi emberi találkozások jöhetnek létre a közösségi életben. A fecsegéstől való tartózkodás egyfajta tanulás. A csendnek egy nagyon sajátos tisztelete és elfogadása lesz a – témára koncentráló – beszélgetés a feltétele. A nyílt “hátra arc” vállalását jelenti a már megszokottal szemben. A beszélgetés tehát legalább annyira múlik azon, hogy mennyire tudjuk megóvni a csendet, mint azon, hogyan beszélünk.

Goethe úgy látta: a művészet ismérve az, hogy szükséglet. “Szükségleteink vannak, tehát művészetekkel foglalkozunk.” A  párbeszédnek egy fejlődő, élő szervezethez  kell hasonlítania, tudva, hogy minden része szükséges az egyensúlyhoz. Az igazi párbeszéd elérése tehát azt jelenti, hogy az intuícióból vesszük a beszélgetés “építőanyagát”. S hogy ezt a magasságot elérhessük, személyes, érzékeny önös természetünk darabkáit fel kell áldoznunk. Csakis az önzetlenség találja meg a beszéd a szükségletté válás ösvényét, embertársainkkal való igazi közösséget.

Ki vezeti a beszélgetést? A beszélgetés fentiekben megmutatott művészi útja szöges ellentétben van azzal az igazán modern közösségépítő koncepcióval, amely a párbeszéd kialakításában egy vezetőre támaszkodik. A valódi Grál kehely- befogadó tudatállapot azt követeli meg, hogy nagyon aktív és felelős személyek odaadással figyeljenek egymásra. Ekkor egy magasabb erő lesz a vezető, aki az emberi szabadságot nem korlátozza, hanem a moralitásba emeli a beszélgetőket. Ezzel a figyelemmel újra és újra próbálkoznunk kell. S nem kell más hozzá, csak aktivitás és az út tisztán tartása annak tudatában, hogy: “Ahol ketten vagy többen összegyűltök az én nevemben, ott köztetek vagyok.”

A jelenlétbe vetett bizalmat leginkább úgy erősíthetjük, ha beszélgetőtársunkra mindnyájan úgy figyelünk, hogy szavaiból a szellemi világ üzenetét megérthessük. Nagy tisztelet kell ehhez, és ahhoz is, hogy – a feltoluló reakciók teljes visszaszorítása után – lelkünket egyfajta melegággyá alakítsuk, melyben társaink ötletei rendre kisarjadhatnak. Szó sincs arról, hogy a hallgató akár a legkisebb mértékben is feladja saját ítélőképességét. Ellenkezőleg! Tegye csak mérlegre mindazt, amit hall! Ezt azonban korszerűen tegye, méghozzá úgy, hogy mindenek előtt megtisztítja magát a szimpátiától és antipátiától annak érdekében, hogy magát olyan tökéletes “rezonánsszekrénnyé” tegye, amelyben a  beszélő szavai igazan vagy hamisan csengenek. Így aztán a beszélő olyan helyzetbe kerül, amelyben önmagát figyelve saját mondandóját is felméri, mérlegeli. A korrekciónak – amin itt ráismerést, fölismerést értünk -, van helye, anélkül, hogy az a másikon való ítélkezéssé válna. Az ítélkezés minden esetben leállítja azt a folyamatot, amelyben gondolataink igazi érett rüggyé fejlődhetnének.

Gyakran feltett kérdés azok körében, akik a tudományos okfejtő beszélgetés iránt érdeklődnek, hogy hogyan válasszanak témát. Nyilván a szokásos önkényes módon ez nem megy. Úgy nem lehet, ahogy az a szalonokban feltehetően  történt, hogy ti. az intellektuálisan éppen legizgalmasabbnak tűnő kérdést igyekeztek megtalálni, de úgy sem lehet témát választani, ahogy manapság a beszélgetőkörökben megy, hogy valaki rábök az időszerű kérdések lajstromára, kiemelve abból a legidőszerűbbet. Sokkal helyesebb felkutatni és napfényre hozni a résztvevők lelkének mélységeiből az ott horgonyzó kérdéseket. Kérdéseket, amelyek leginkább a szívnek a dolgokkal való kapcsolatából fakadnak, s amelyeket a szellem idéz elő igazából, s éppen azért telis-tele vannak élettel és tűzzel, mert a puszta intellektusnál egy kissé mélyebben gyökereznek. Ezek saját vitalitásuknál fogva igényt tartanak arra, hogy a beszélgetés teljes figyelemmel forduljon feléjük.

Egy téma néha annyira eleven és életerős, hogy képes hosszú időn át fejlődve és átalakulva terítéken maradni, s a kutatás középpontjában állani. Az efféle témák különösen értékesek, mert ezek alkalmasak arra, hogy akár egész életen át tartós szellemi hatást gyakoroljanak a közösség tagjaira, s az is látható, hogy az ilyen lezáratlan, feloldhatatlan beszélgetések milyen nagy mértékben erősítik a résztvevők társalgását. A beszélgetés felépítése és az időkeret nagyon fontos dolog. Ahhoz, hogy a társalgás művészi alkotássá váljék, lényét egyfajta vázra kell felépítenünk, máskülönben alaktalanná torzul.

Könnyen előfordulhat, hogy a szigorú időhatárok miatt attól félünk, hogy elmarad közlendőnk alapos kifejtése. Ez a félelmünk azonban alaptalan. A festő tehetségét sem a vászon mérete határozza meg. Az időbeni korlát minden művészetben inkább ébresztő, tudatosságot előhívó hatású, élesíti az éberséget és a megnyugtató lezárásra koncentrál, így a beszédkompozíció mindig intuitív módon alkalmazkodik az adott időbeli korlátokhoz. Ha arra törekszünk, hogy a kompozíciónk mindig egység maradjon, s minden a megfelelő helyre kerüljön, a beszélgetőkörnek mértéket kell szabnia a beszélgetés folyamatát illetően annak érdekében, hogy megőrizze ezt az egységet.

Mire figyeljünk még? Tegyünk különbséget a beszélgetés és a vita között! A még oly magas fokon, csiszolt elmével vitatkozó emberek között is alig akad olyan, aki lelkiismeret-furdalást érzene azért, mert mellébeszél. A vitának alapja ugyan az intellektus és az intellektuális gondolkozás, de természeténél fogva magára az elkülönülésre törekszik. A társalgás esetében más a helyzet, mert abban a látás és a belátás a szíven át megy végbe, s így válnak az intellektus szerveivé, mivel a szív az egységesülés felé hajlik. A beszélgetőkörnek egyfajta varázskörré kell válnia, ahol a Grálkehely-teljességnek a legkisebb megtörése is ahhoz vezet, hogy a jelenlévő értékes fényszubsztancia, amit maga a találkozó hívott életre, egyszerűen elapad.

Végül…Sokan úgy vélik, semmilyen beszélgetés nem érhet fel egy ragyogó ívű előadás inspiráló hatásával. S ezért persze úgy gondolják, hogy minden társalgás csupán időpocsékolás, s ezért sokkal helyesebb a drága időt tanulmányok, előadások olvasására vagy hallgatására fordítani. Kétségtelen, hogy az előadások igen fontos szerepet játszanak életünkben. A jó előadó ugyanis igen csak gyötrelmesen készül föl arra, hogy a szellemi szubsztanciát a hallgatóság koncentrált figyelmének megnyerése és megtartása által eljuttassa hozzájuk. Ez olyasmi, mintha valaki elé odatennénk a készételt, amit csak meg kell ennie. De folytatva az analógiát, azt is mondhatnánk, hogy az, aki állandóan csak az előadásokra jár, az mindig vendéglőben eszik, s így az otthoni főzés művészetét sohasem tanulja meg. Az ilyen életmódban van valami nagyon egyoldalú. Nemcsak azért mert kiküszöböli a felelősségérzetet és kizárja a teremtő,  kreatív növekedés lehetőségét, hanem azért is, mert gyermeksorban tart vissza: függő helyzetbe hozva bennünket éppen akkor, amikor az emberi fejlődésnek egyik legfontosabb állomásához jutottunk, amikor is az egyéneknek már adott a fejlődés lehetősége ahhoz, hogy az igazságot úgy fedezzék fel, hogy ehhez saját maguk aktivitását használják eszközül.

A goethei társalgás feladata, hogy általa megtaláljuk az ideális fejlődést ehhez a napjainkban egyre fontosabb képességünkhöz.

Gergár Mária – Marjorie Spok után szabadon

forrás: http://www.felemelkedes.hu/?p=760