Kirekesztő vagyok, mert még nem ment el a józan eszem…

(avagy a politikailag korrekt beszédek ideje már rég lejárt)

Tinédzserként a 80-as évek elején mint fiatal csellista, folyamatosan Németországba és Svájcba jártam tanulni a budapesti Zeneakadémia előkészítő tagozata mellett. Furcsa érzés volt, amikor kint először tudatosult bennem hogy miért is éreztem magam olyan kényelmetlenül náluk (szinte minden alkalommal).

Akkor ezt úgy fogalmaztam meg magamnak hogy az agyukra ment a jólét. És ezt a felismerésemet ma is tartom.

De annak-idején (tizenévesen) sikerült a másik végletet is megtapasztalnom, amikor Magyarországnál sokkal szegényebb országokban is volt dolgom és látnom kellett azt is, hogy az extrém nyugati jólét ellentéte a nyomor, milyen hatással tudja blokkolni az embert.

A két extrém véglet…

Most ezeket a sorokat Andalúzia szívévből írom, ahol a 700 éves akkori mór uralom alatt (Kr.u. 8-15 század) -(még ma is így hívják őket itt errefelé, egyébként ők arabok és berberek voltak)-, nos mint köztudott annak idején az Európai kultúra tőlük kapta az orvostudományt, a csillagászatot, a matematikát, az építészetüket stb.

Andalúzia azon kevés helyek egyike volt a történelemben, ahol sok sok éven keresztül a zsidó, a keresztény és az iszlám kultúra képes volt békében, harmóniában együtt élni, aminek nyomait még manapság is megtalálhatják a turisták pl. Cordoba-ban vagy Granada-ban. Kisebb nagyobb megszakításokkal 15 évet éltem itt eddig ebben a mediterrán országban és itt meg arra jöttem rá, hogy a fentebb említett két véglet között talán Spanyolország lehetne egy jó példa arra, hogy egy ország hogy tud gyógyítani emberi lelkelet és inspirálni hogy nyugodtan alkothass.

Persze most már itt sem egyszerű, sajnos már itt is tombol az a kapitalista őrület és borzalmas eredményei ami már a világ minden szegletébe eljutott. Nagyon más időket élünk most. Ezekben a napokban visszatérve legutóbbi utamról az öreg kontinensre rájöttem, hogy a mai politikailag korrekt beszéd alapján én egy kirekesztő ember vagyok a menekült kérdés kapcsán…

Megdöbbenve figyeltem az utóbbi hetek eseményeit először Kanadából, majd az USA-ból és most jelenleg itt Európában szemezgetem (4 nyelven) az aktuális híreket:

Nordsee-Zeitung: „ne vesztegessük az időt, hanem ösztönözzük az önkormányzatokat a befogadásra. Integráljuk őket, az óvodában, az iskolában, a sportegyesületekben, a szomszédi kapcsolatokban, a munkahelyeken. Szervezzük meg a kölcsönös megismerést. Ismertessük meg az új szomszédainkat a mi kultúránkkal és a mi értékeinkkel és örömmel tudjunk meg rólunk minél többet. Ne ismételjük meg a múlt hibáit, amikor emberek tömegeit kirekesztettünk és gettókban zártunk, ahol nem dolgoztak és nem volt alkalmuk a társadalmi életre sem. Ebben az esetben az integráció nem lesz sikeres.” ???

Miközben írom ezeket a sorokat sorban jönnek a legújabb hírek: “Kitiltanák Orbánt a svájci szociáldemokraták. A pénzügyi támogatásoktól is megfosztanák az országot.”

Vagy épp most az Osztrák kancellár: “nem hisz Orbánnak es pénzügyi büntetést helyezett kilátásba”

Végül desszertnek: Huffington Post

“Meg van a lehetősége, hogy Magyarországot de facto kidobjuk az EU-ből. A 7. paragrafus szerint, ez lehetséges, ha egy ország súlyosan megsérti az Európai Unió alapértékeit.”

No akkor most álljon meg a menet kedves nyugati (most tőlem keletre lévő) felebarátaim!

A nyugati média és politikusok (és akik mögöttük állnak) manipulációs technikáit kezdjük megismerni:

De talán most jött el az idő hogy eszünkbe jusson, miért ne használhatnánk azokat a fránya demokratikus eszközeinket/jogainkat amik még megmaradtak nekünk. Miért ne? Mire is gondolok?

Például mi lenne ha kiírnának egy népszavazást. Minden egyes EU államban.

Kérdezzük meg az embereket hogy elhiszik-e hogy a menekültek tényleg mind menekültek-e, kérdezzük meg hogy kapjanak-e a kormányok felhatalmazást arra hogy hermetikusan lezárják a határokat szigorú beléptetési rendszerrel, plusz új drákói törvényeket az embercsempészek ellen és urambocsá ha szükséges akkor a katonaságot is bevonni a rendfenntartásban. Miért is ne?!

A németek meg szavazzák meg azt amit akarnak, az osztrákok is döntsék el hogy mi a legjobb nekik, de ha ezek az országok (a franciákat és a többieket ne is említsük) ha továbbra is ilyen pimasz és destruktív módon fognak kezelni és démonizálni minket magyarokat, akkor ennek az úniónak tényleg nincs semmi értelme. Elég ha ránézünk a térképekre és már egy minimális helyi, stratégiai, történelmi ismeret birtokában felismerhető hogy a menekült kérdés menekült részét hogyan lehetne okosabban praktikusabban és humánusabban kezelni. De erről már sokan írtak. Arról viszont már kevesen hogy miért van az hogy a mai döntéshozók -(tisztelet a kevés kivételnek)- hasonlóan lefokozott tudatállapotban, ugyanolyan módon viselkednek mint akik a 20-ik század eleji Európát, akkori vezetőit jellemezte és az anno kontinensünk teljes lerombolásához vezetett aminek a levét még most is mi isszuk itt Közép-Európában.

Én speciel nem akarok még több muzulmánt látni Európában. De ez valahol magánügy. Az viszont nem magánügy, hogy nemrég még a Német kancellár asszony is elismerte hogy a multi-kulti nem működik.(!) És ezt az USA-ban ahonnan most jövök már ott sem tagadják.(!)

A hőbörgő, okoskodó, szenvelgő értelmiségi társaimnak figyelmébe ajánlom a következő pár sort (amiről természetesen többségüknek lövésük sincs…)

“A Koránban legalább 109 vers van, amely arra szólítja fel a muszlimokat, hogy az iszlám uralom érdekében háborút folytassanak a nem hívőkkel szemben. Néhányuk egészen erőszakos, többek közt kezek és ujjak levágását, valamint a „bárhová is rejtőző” hitetlenek meggyilkolását írja elő. Azokat a muszlimokat, akik nem csatlakoznak ehhez a harchoz képmutatónak nevezik, és arra figyelmeztetik őket, hogy Allah a pokolra fogja küldeni őket, ha nem vesznek részt a mészárlásban.” forrás: ateistavilag.blog.hu

Zárójelben megjegyzem, hogy az elhülyült német kollégáknak és a magyarországi hőzöngő holdkórosoknak már az sem jutna eszébe, hogy mi is történt annak idején 1541 augusztus 29-én… vagy csak maradjunk napjainknál: http://vigyazo.blog.hu/ 100_merfoldes_hosi_gyalogmenet_ig…

Én betartom az Európai törvényeket, mások miért nem tartják be azokat? Miért vannak kivételek? Az emberáradat túlnyomó része nem menekült. Pont. Ez világosan kiderül a titkosszolgálati jelentésekből, független biztonságpolitikai szakértők nyilatkozataiból és nem utolsó sorban ha megnézi őket az ember a saját szemével akkor rögtön látható hányadán is állunk. De ezt már ugyancsak sokan megírták.

A mostani szitut összekeverni pl. az 56-os eseményekkel -(menekültek)- számomra ez szimpla demagógia)! Nem azért áldozták milliók az életüket és vérüket az utóbbi évszázadokban itt Európában, hogy most néhány lefokozott tudatú politikus, közszereplő és civilnek mondott (ki tudja honnan pénzelt) csoportok tönkretegyenek mindent.

Meg kell védeni a keresztény értékeket, a keresztény Európát, vagy legalábbis ami eddig megmaradt belőle.

Lovagok kellenek ma! Olyan modern templomos lovagok, akik gyógyító impulzusokkal és ha kell akkor kivont szellemi pallosukkal is megvédik a Krisztus impulzust ami nélkül az emberiség nem lesz képes tovább fejlődni!

Az érzékenyebbek már jó ideje láthatják azokat a viharfelhőket gomolyogni Európa felett amik már az első világháború előtt is gyülekeztek, csak akkor szinte senki nem figyelt fel rájuk. Most talán több látó ember van közöttünk, csak az ő hangjuk nem manifesztálódhat a mai mainstream médiákban a már ismert okok miatt.

De bármi is történjen, emlékezzünk egy üzenetre úgy 2015 év magasságából:

“legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelídek mint a galambok.” (Máté 10,16)

Fogel Frigyes

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s