Tavasz van, Új Zélandban vagyok…

Most a föld déli felén filmezek, ahol épp rügyeznek körülöttem a fák. Pár napja érkeztem…

36 órás repülő út után Ausztráliaban volt az utolsó átszállásom arra a repülőgépre, amelyik már Új Zélandban ért földet. Az Emiratus légitársaság jelenleg a világon létező legnagyobb Airbus-ába bezsúfolódva, sok német, amerikai, egyiptomi, indiai, turista és üzletemberrel volt szerencsém együtt utazni. Ahogy láttam, én voltam az egyetlen aki magyar útlevéllel érkezett meg a reptéri határőrök ellenörző posztjaihoz.

Az első meglepetés akkor ért, amikor ránéztek az útlevelemre és kedvesen de határozottan elvezettek. Hmm… Ilyenre általában az USA-ban, vagy pl. az ausztráliai belépéseknél számíthat az ember, ahol nagyon keményen megnézik kit vagy kit nem engednek át a határukon… Na de itt, ezen a szigeten, a világ végén?!

Igen… elvezettek, és nem csak engem… Tizenéves német fiatalokat, nepáli szerzeteseket és másokat is. Engem először egy nagy terembe vittek, ahol mint a reality sorozatokban, hatalmas asztalokon kiterítik az ember minden csomagját…

Egy fiatal ember éppen egy állig felfegyverzett határőr előtt állt a szétszedett csomagjaival… Sírt… Aztán kiabált… Bevillantak régi emlékek, amikor annak-idején a Román határon “élveztem” mint kisgyerek a szekusok perverzióit…

Visszaugorva a jelenbe mélyet sóhajtottam és felkészültem lelkileg. Mint később kiderült, ezt igencsak jól tettem. 3 órán keresztül különböző helyeken, különböző hivatalos új zélandi rendőri és határőrizeti szervek kihallgatását volt szerencsém “élvezni”… Mint a filmekben, 30-szor megismételve a teljes élet történetemet a közegnek.

Az ember aki neces helyekre is utazik -(ami nem épp Új Zéland lenne ezen a listán)- pontosan tudja hogy ilyen szitukban jó igazat mondani, mert ha később belegabalyodsz a saját sztoridba akkor bizony elvesztél. Nos, ennek tudatában kedvesen, türelmesen, mosolyogva végigjátszottam velük a játékot. (Mint utólag megtudtam, az új zélandi kapcsolatomat a kihallgatásom közben többször is felhívták telefonon, hogy leellenőrizzenek engem)

Aztán nagy nehezen végére értek a kis játékuknak és elvittek egy másik helyiségbe, ahol ismét be voltam zárva. 3 kamera a falon, tök egyedül, kimenni nem lehetett, mellékhelyiség sehol. Várni és várni hogy beengednek-e az országukba.

Aztán bejött egy határőr és gratulált hogy kaptam egy speciális(?!) átmeneti vízumot és hogy most már beléphetek Új Zéland területére. Ekkor döntöttem.

Tudtam hogy ilyen esetekben legjobb ha kussol az ember és örül hogyha minden jó ha jó a vége. De… Elkezdtem kérdezni.

Elővettem -(amit korábban előrelátóan kinyomtattam még az utazásom előtt)- az EU és Új Zéland közötti törvényi megállapodás szövegét, hogy nekem és még más schengeni országoknak alapból 90 napig mindenféle vízum nélkül van jogom belépni az országukba. Hallgatás volt a válasz. Folytattam…

Hogy lehet az hogy ők adtak nekem most egy olyan személyemre szabott vízumot amiben az áll (angolul), hogy a vissza repülőjegyem dátuma előtt mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül kitoloncolhatnak az országukból, és hogy számítsak erre a lehetőségre is. Ismét hallgatás a válasz.

Na ekkor kitört belőlem a keserű röhögés (szó szerint) és ezzel valószínűleg a Mauri rendőrt eléggé meglephettem, mert a papírjaimat (köztük a meghívólevelemet (!) ) félredobva rákérdeztem hogy de most tényleg, mi a fészkes fene volt a gond velem fiúk?

A lazaság ismét bejött, ugyanis az officer elmosolyodott és ezt mondta: “Mert Magyar az útlevelem. Nem szeretjük a Kelet Európaiakat” Így. Ezekkel a szavakkal.

De várj csak kedves olvasó, nem ez a poén. Amikor már a szigeten belül autóztam a vendéglátóimmal, akkor elmeséltek nekem egy sztorit.

Új Zéland kormánya egyszer úgy döntött, hogy Afrikából és más hasonló helyekről behív menekülteket a szigetükre, hogy segítsenek nekik ezzel és a családjaiknak.Ez volt a duma rész. Ezeket az embereket szétosztották a szigetnek azon részein ahol az igazi meló történik, magyarán olyan munkákra küldték-küldik ezeket a szerencsétleneket, amik már az ittenieknek igencsak büdös.

A program egész jól működik az elmondásuk szerint, ugyanis rengetegen bejöttek a harmadik világ országaiból, amiről persze nagy csend van a médiákban. Ismerös a sztori? Elöregedő Európa? EU-s nagy gyárosok tapsikálása a friss (olcsó) rabszolgáknak? Politikusok ámokfutásának álcázott abszolúte tudatos döntések?

Úgyhogy kicsiben láthatom itt is, ami most nagyban történik a földgolyó másik felén. A tönkretett Európában. De a “poén” még csak most jön.

“Megdöbbenve” hallottam a vendéglátóimtól, hogy a multi-kulti szerintük nem működik errefelé, hogy a kormányuk által behozott tömegek nagy része nem akar dolgozni, ill. hogy csak szaporodnak… Ezekkel a szavakkal! (A vendéglátóim ide valósiak…)

Keserűen elmosolyodtam…

“Elámulva hallgattam hogy mennyi fasiszta, kirekesztő bunkó van a vendéglátóim között, ill. ezen a szigeten is” Hát már a déli féltekét is megfertőzték a Közép – Európaiak “kibírhatatlan diktatórikus, bunkó paraszt, unortodox vírusai”?!

Jó gondolkodást…

Frigyes Fogel

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s