Üzenet a gépházból (Facebook támadásokra válaszul)

Volt egy másfél napos leállása az oldalainknak, a részletekről majd később. Viszont néhányan megszólítottak minket ezért most ismét röviden pár praktikus infó.

A Kulturális Kreatívok filmprojektet és a hozzátartozó magyar és külföldi oldalakat a kezdetektől (10 éve) Fogel Frigyes finanszírozza egy-személyben. Mindent. Viszont van egy “láthatatlan” csapat is. Valamikor többen, valamikor kevesebben. (a Facebook-on is) A nevüket-arcukat ők nem vállalják fel érthető okokból (pl. vannak köztük akik az állásukat féltik.)

Demokrácia van. (még)

Az általunk gondozott felületeken az jelenik meg amit mi akarunk. (“Bocs”) Filmjeink hatására más KK közösségi oldalak is megszülték magukat jó pár éve egymástól függetlenül organikus módon. Akiknek a Fogel Frigyes/FogelMedia oldal által kezelt felületek nem tetszenek azoknak azt javasoljuk hogy hozzák létre saját oldalaikat ezzel is színesebbé téve a palettát. Fogel Frigyest sem a Fidesz sem más párt nem finanszírozza.

Ha jobban visszanézik bizonyos emberek a megosztásainkat akkor bizony a baloldalról is, függetlenektől is stb. stb. sok-sok mindent megosztottunk a hosszú évek alatt. Fogel Frigyes -idézzük- “fröcsögésétől, személyi kultuszától” nem kell félni. Max nem kell olvasni őket. Szolgáltatásokat nem árultunk és nem is fogunk árulni oldalainkon. (Ezzel szinte egyedül vagyunk)

Bevételnövelő posztok soha nem kerültek ki a KK oldalainkra, mert nem volt bevétel. (De szép lenne ha némelyek mielőtt ide írnak valamit azelőtt utána néznének bizonyos dolgoknak, pláne azok akik pl. Antropozófiával is “foglalkoznak”)

Ha Fogel Frigyes segítséget kér ezeken az oldalakon, megosztva -(3 alkalommal a 10 év során)- más munkáinak (promo videó klippek) példáit hogy esetleges jövőbeni klienseket találjon hogy ezzel is továbbra is tudja finanszírozni KK tevékenységeit ez szerintünk nincs az etika ellen. (Eddig nem jelentkezett senki)

8 éve amikor pl. egy KK filmklubbot hoztunk létre hogy a nézőink támogassanak minket havonta egy pizza áráért különben nem tudjuk folytatni, nos az akkori 100.000 rendszeres nézőből 16-an vettek támogatói tagságit. No comment.

Nem lesz szétválasztva F.F.-től és egy független csoportnak kiadva a KK felületek (általunk életre-hívott oldalainak) kezelése. Ugyanis ezt már megpróbáltuk. Fogel Frigyes anno megosztotta különböző emberekkel az admin jogokat. Egy hét után szétverték az oldalakat. Sajnos még itt tartunk…

Igen, voltak bannolások és még lesznek is…

És végezetül akik egy picit ismerik a harcunkat kezdetektől és ismernek minket személyesen azok pontosan tudjak hogy kik vagyunk és azt is tudják hogy kikezdhetetlen morális alapokon állunk. Mi is hibázunk ahogy Fogel Frigyes is hibázik nap mint nap. Viszont mi azért létezünk még és a filmjeink mert eddig nem találtak rajtunk fogást azok a politikusok, értelmiségi maffiák, szekták, zakkant őrültek itthon és külföldön akik már sokszor próbáltak minket csőbe húzni és/vagy levadászni.

Úgyhogy ahogy a jó “öreg” USA-ban mondják: We are proud Cultural Creatives. Büszke Kulturális Kreatívok vagyunk.

Mindenkinek a legjobbakat kívánva: Fogel Frigyes és a  KK Csapat

Egy rendhagyó március 15

avagy gondolatok egy (hó)vihar kellős közepéből…

Hajnal óta ülök a dolgozószobám ablaka előtt és nézem ezt a hóvihart… Még éjszaka a magyar kormány lemondta a hivatalos ünnepségeket az időjárásra hivatkozva. Eddigi 40 évem alatt nem emlékszem olyan március 15-re, amikor hóvihar bénította volna meg az ország életét, persze arra sem, hogy aznap este, amikor a pápa lemond, a világsajtó fotósai által megörökítve csodálhatjuk a látványt, ahogy egy hatalmas villám becsap a Szent Péter Bazilika főkupolájába.

Véletlenek pedig nincsenek. Rudolf Steiner valahol azt mondta (nem pontosan idézem), hogy az időjárás tükröződése az emberek lelki állapotának. Még ha ezt a gondolatot sokan meg is mosolyogják, hozzá kell tennem, amikor először hallottam ezt, akkor bizony megálltam egy pillanatra.

Most nézem a közösségi oldalakat a neten, és látom hogy legtöbben csak keseregnek az időjárás kapcsán (is)… Nincsenek véletlenek. Most először valószínűleg tényleg nem olyan lesz a március 15.-e, ahogy hosszú évek óta a szokásos forgatókönyvek szerint szokott volt lenni. A természet erői most megadták nekünk a lehetőséget, hogy ki-ki otthonában vagy a munkahelyén csendesen elmeditálhasson, urambocsá: máshogy ünnepelhesse meg ezt a napot. A szabadságunk napját.

Szabadság? Ünnep? Mit is látok én most?

Azt látom (a közösségi oldalakon és a személyes kapcsolataim területén is), hogy a kiművelt emberfők, tudósok, művészek, azaz az írástudók ma hajnalban is ugyanúgy keseregnek, gyűlölködnek, egymás cinizmusában fürödnek, az aktuálpolitikán hergelik egymást és ráadásul köztük vannak olyanok is, akiket gyerekkorom óta ismerek és több évtized elteltével is csak arra képesek, hogy lájkolják egymás nyavalygásait. Semmi többre.

Miután életem közel felét külföldön töltöttem eddig (és nemrég jöttem haza, hogy itt folytassam életemet, s ezt a döntésemet nem bántam meg!), szóval azt hittem én naiv, hogy ennyi év után talán azok közül, akiket régóta ismerek (közelről vagy távolról), valami változást látok vagy legalábbis valami fejlődés lesz a hozzáállásukban illetve gondolkodásukban. És ma hajnalban (is) azt kell látnom hogy nem. Még nem…

Talán ez az idő, a hó, ami most minket bezár oda, ahol éppen most vagyunk, egy lehetőség lehet arra, hogy azokon a “fránya érzelmeken” kicsit úrrá legyünk és átgondoljuk a helyzetünket. Esetleg nem kellene már abbahagyni a sebeink nyalogatását? Esetleg nem kellene utánanézni, hogy mit jelent pontosan a liberalizmus, a konzervateizmus, a politika művészete ma és a régi kultúrákban, esetleg megkérdezni önmagunka, hogy így akarunk meghalni – majd egyszer: keseregve, másokra mutogatva, az aktuális hatalmat/főnökeinket okolva és bűnbaknak megtéve, miszerint csakis ők tehetnek mindenről.?!

Mert mindannyian elhagyjuk egyszer ezt a földi létet, a mostani jelmezünket. De nem mindegy, hogyan.

Egy barátom minap mondta nekem, hogy az itthoni fiatalok – összehasonlítva a nyugatiakkal – mennyire mások. És sajnos nem pozitív értelemben. Amíg az itthoniak túlnyomó része (és ez az én személyes tapasztalatom is) az aktuális őrjöngéseiknél többre nem képes, addig határainkon túl sok fiatal az őrjöngések helyett megszervezi a saját életét, új formákat építenek fel, előadásokat tartanak, de legalábbis emberi módon próbálnak kommunikálni, valami dialógust felépíteni egymás között. És láss csodát, sokszor sikerrel történik mindez.

Érdekes lenne tudni hogy itthon hányan vannak ma közöttünk olyan fiatalok, akik tudják, mit jelent áldozatot hozni. Úgy, ahogy 1848-ban áldozatokat hoztak… A hazájukért, önmagukért és értünk is… És most nem a szirupos történetekre gondolok, hanem az akkori és mai indivídumokra.

Tudom hogy vannak ilyenek, és hogy lesznek is. Hisz ilyen emberekkel élek és dolgozok együtt már sok éve. Ők, nem sírnak az interneten és a privát életükben, hanem bátran tesznek, építenek, és lerázzák magukról a cinizmus bénító démonait, és munkáik gyümölcsét már most lehet látni. A  régi struktúrák ideje lejárt.

Döbbenetes számomra, hogy ezt egyetemi docens vagy művész barátaim közül sokan, még ha érzik is, de nem képesek felfogni. Az “egyszerű” emberek valahogy sokkal előbbre tartanak ennek felismerésében – legalábbis szubjektív tapasztalataim szerint. Manapság egy olyan világban élünk, ahol már nincsenek titkok, minden kiderül, a nagy kérdés csak az, hogy mennyi erőnk van igent vagy nemet mondani.

Mert szerintem azt, amit most megélünk, egy bizonyos tesztnek is lehet nevezni. Van-e akaraterőnk és bátorságunk igent vagy nemet mondani. Ahogy ezen a napon sok-sok évvel ezelött sokan meg is tették.

Saját tapasztalat: Ha megtesszük az első saját egyéni lépéseinket a szívünkre hallgatva (nem csak a józan eszünkre), akkor a segítség meg fog jelenni életünkben. De amíg ez az első döntő, legnehezebb lépes nem történik meg, addig tovább mérgezzük a saját és mások életét, hamis biztonságban érezve magunkat exkluzív langymeleg pocsolyánkban.

Nemrég kaptam egy levelet. Határon túli magyaroktól jött. Ezt írták:

“Kedves Frigyes!

Mi nem lájkoljuk a Kulturális Kreatívok közösségi oldalán megosztott linkeket, írásokat. Mi nem kommentelünk ezeken az oldalakon. Mi…. Csendben vagyunk. Figyelünk. De tudnod kell, hogy veled, veletek vagyunk. Sokan vagyunk. És mi is dolgozunk. Veletek, együtt. Csak azért írjuk meg ezt neked, hogy tudd.”

Kívánok egy szép, egy szellemben, lélekben forradalmi március 15-ét mindenkinek határon innen és túl!

Szeretettel,
Fogel Frigyes

Pozsonyban történt velem

Egy friss élményemet szeretném veletek megosztani… Most jöttem vissza Pozsonyból, ahol Szlovák barátaink tegnap mutatták be nemzetközi filmünket (Kulturális Kreatívok 1.0 – A Forradalom).

A bemutató egy régi gyárépület egyik hatalmas csarnokában történt, amit most közösségi összejövetelekre használnak a pozsonyi Kulturális Kreatívok. Rengetegen jöttek el, fantasztikus volt a hangulat. Az esti összejövetel előtt a város különböző pontjain riportokat is készítettem KK projekteket bemutató barátainkkal, melyeket nemsokára megosztok veletek, amint a fordítások elkészülnek. De nem erről akartam írni.

Az út elején történt velem valami rendhagyó… Szokás szerint korán reggel kamerával és a többi cuccal felpakolva bevágódtam a kocsiba, és elindultam északi szomszédainkhoz. Minden a szokásos módon történt szinte ugyanazzal a koreográfiával mint az utóbbi négy évben, amióta járom a világot –  filmeket készítve a Kulturális Kreatívokról és projektjeikről. Autópályák, benzinkutak, kávék, kátyúk, radarkontrollok és végül érkezés a hotelhez, ami ebben az esetben egy eléggé lepukkant, sok évvel ezelőtt sportolóknak készült szocreál borzalom a pozsonyi autópálya közelében.

Nos, miután megérkeztem, gondoltam, megkeresem a recepcióst, ugyanis kellett a kulcs a garázshoz… Néhány perc múlva elő is került egy magam korabeli srác, aki hozta a kulcsokat és közben igencsak törve az angolt, megpróbálta elmagyarázni a hotel, illetve mondjuk inkább azt, hogy a motel szabályait.

A garázshoz érve a srác megáll, és nekem szegezi a kérdést, honnan jöttem. (Amúgy végig angolul beszélgettünk.) Mondom, hogy magyar vagyok. Erre elmosolyodik és erős akcentussal felkiált: Testvérem! (Szlovák volt a srác, ha még nem írtam volna.)

Erre megálltam, ránéztem és rögtön láttam, hogy a szívéből jött ez az egy magyar szó, és tudtam azt is, hogy sosem fogom elfeledni a felcsillanó szemét. Őszinte örömmel fogadott…

Testvérem… Így mondta… Én meg szabályosan meghatódtam… Éreztem, hogyha így indul a pozsonyi munkám, minden rendben lesz. És így is történt. Fantasztikus két napot töltöttem el szlovák barátainknál, nyomát sem láttam annak a beteg és tudatosan kreált hangulatnak, amit a nagymédiákból árasztanak felénk nap mint nap  – mérgezve az emberek tudatát.

Ismét volt szerencsém megtapasztalni azt, hogy itt nálunk, Közép-Európában mennyire szívközpontúak az emberek, összehasonlítva a nyugati világban élő társainkkal… Legalábbis ez az én szubjektív tapasztalatom, hiszen az utóbbi 15 évet nyugati országokban töltöttem el.

Mert sokan vagyunk itt sokféle nemzet fiai ebben a különleges és gyönyörű Közép-Európában és bizony pont ez teszi különlegessé ezt a helyet, mint már személyesen is megtapasztaltam, Prágában, Pozsonyban, Erdélyben/Romániában, Ausztriában és remélem, hogy nemsokára déli barátainknál is: milyenek is vagyunk mi valójában… A sokszínű, sokféle nemzetség együtt, akik mind tehetségesek valamiben. És ezt csak saját személyes találkozásaink alkalmával, közösségeinkben, vagy közösségeinket építve élhetjük meg és fogjuk megélni.

Mert menni kell, kopogtatni, személyesen megkérdezni a mellettünk élőket: Testvérem, hogy vagy? Miben segíthetek?

2013. március elsején

Fogel Frigyes

Gondolatok 2012. áprilisa előtt

A visszaszámlálás elkezdődött, több szinten is. Az utóbbi időben egyre többen kerestek meg e-mailben. ami nagy öröm és megtiszteltetés nekem. Mivel sokfelé éltem eddigi életem során, nagy tanulság volt megtapasztalni, hogy külföldön miként gondolkodnak másként bizonyos élethelyzetekben az egyes országok lakói.

Világosság vált számomra, hogy a magyarok – más népekkel összehasonlítva –  igenis egy rendkívül kreatív, talpraesett nép, fiai és lányai gyorsan feltalálják  magukat amikor kell, és a legjobbak között is az elsők lehetnek. De csak ha hagyjak őket, és ha ők is megengedik maguknak mindezt…

Érdekes személyes tapasztalatom az is, hogy az utóbbi időben néhány nagy aktivitású KK ember írta nekem aggódó e-mailben: remélik megmaradtam KK-nak, mert túl sok a politikai jellegű hír / blog / cikk megosztásom. Nos, szerintem (és nemcsak szerintem) a mostani magyarországi helyzet igencsak különleges és az égetően hiányzó párbeszédet vagy közös gondolkodást tabutémákban valahogy csak ki kell “provokálni”.

Ugyanakkor ezek az engem “aggódva” kérdező magyarországi KK szellemiségű emberek attól tartanak, hogy tönkreteszem ezt a projektet, míg ők a saját oldalaikon kőkemény, nemegyszer uszító aktuálpolitikai videókat osztanak meg. Érdekes.

A nemzetközi “Kulturális Kreatívok – a Forradalom” című filmemben Peter Marry aktivista csodálatosan megfogalmazza, miszerint hagyni kell a politikusokat a munkájukat végezni, hiszen mi nem kívánhatjuk tőlük, hogy ők oldják meg a mi feladatainkat. Ők tegyék a maguk dolgát, mi ne harcoljunk ellenük, hiszen “úgyis ők tartják égve a villanyt”, mialatt mi képesek vagyunk felkészülni és felépíteni az új struktúrákat. Ez egy Hollandiában élő angol ember meglátása.

Mindeközben én bizonyos magyarországi Facebook megosztásaimmal próbálok vitát kezdeményezni, értsd: felkavarni a KK közösségi oldalakon a langyos állóvizet, mert úgy látom, hogy most az emberek (nemcsak Magyarországon) megpróbálják elnyomni, elkerülni azt, ami előtt állunk.

Pontosabban: legtöbben – ahogy most látom – csak az áhított pozitív végkifejletet tartják szem előtt, valamilyen oknál fogva elzárkózva a kemény és száraz tényekkel való szembesüléstől, a helyzet analízisétől. Nem akarnak a küszöb el lépni, nemhogy átlépni azt.

A legtöbben még mindig alszanak, rózsaszín ködben édesdeden.

Ez az én meglátásom sokféle helyzet és ember ismeretében.

Nálam sokkal okosabb, tapasztaltabb emberek rendszeresen és pontosan elmondják, hogy mire számíthatunk az előttünk álló öt évben, majd azután… Nem véletlenül szólaltattuk meg őket meg a KK Net-tv kísérleti adásaiban is. Bernard Lietaer, Rosta Gábor és nemzetközi filmünk szinte valamennyi szereplője szájából elhangzik az, amit sokan még a KK-ak közül sem akarnak meghallani.

Valószínűleg azért is, mert mindez kellemetlen, mert félnek szembesülni, mert tudják, hogy igaz, de nincs még erejük és bátorságuk végiggondolni, inkább lenyomjak a tudatalattijukba. Az engem kritikával illetők nem akarják látni, hogy mi a célom azokkal a kényesebb témákkal, melyekre megpróbálom felhívni a figyelmet.

Persze vannak olyanok is, akik mindezt megértik és reagálnak is.De csak nagyon kevesen merik kimondani azt, amire a fenti sorokban is utaltam: hogy bizony sötét, nagyon sötét idők jönnek. Ennek tudatában kell lennünk, hogy lépni tudjunk. Nem szabad becsapnunk magunkat, nem lehet átugrani az útnak ezt a részét, bár sokan így gondolják.

Utóbbiak azzal áltatják magukat,  hogy happy and lesz a vége, mint az amerikai filmeknek, mert valami csoda fog történni. Azokat, akik így gondolkodnak, illetve reménykednek, ki kell józanítanom: ez nem így működik.

Válaszúton vagyunk.

Vagy megtaláljuk magunkban az erőt és bátorságot, és képesek leszünk tekintetünket felemelve a szellemi principiumot felismerni, meglátni, amire  2000 évig nem voltunk képesek, és ezzel együtt világos, előítéletmentes gondolkodással válaszolni a mostani kor kihívásaira, mindezt együtt, szilárd morális alapokon, bizalommal(!). Nos, ha ezeket nem leszünk képesek megtenni, akkor elbukunk, és ennyi volt. Vége.

“Amíg az emberi munkaerő nem kerül ki a költségtényezők köréből, amíg a magántulajdon nem alakul át használati tulajdonná, amíg a tulajdon monopolizálása révén nem szűnik meg a hatalomgyakorlás, amíg nem terjed el a biogazdálkodás, amíg a pénz árukarakterének megszüntetése révén nem nyeri vissza csereeszköz jellege, amíg az emberi méltóságukat elvesztett bérmunkások nem lesznek képesek a saját kreativitásukat szabadon kifejtő individumként egy új művészetet elindítani, –  már Beyus is megmondta, hogy “Minden ember művész” -, addig ne várjunk semmiféle változást, mert csak egy még embertelenebb új struktúrát fognak velünk visszaépíttetni az összeomlás után.”

Amíg az embereknek nem lesz meg a bátorsága, hogy elmenjenek a küszöbig, hanem annak megkerülésvel szeretnének egy illúziókra épülő világba menekülni, addig csak rosszabb lesz mindenkinek, és a vége már nem kérdés. Ha a mostani tarthatatlan helyzetből nem születnek szabad iniciativák és azokat, melyek már megszülettek és próbálják szárnyaikat bontogatni, ráadásul ezeket a magukat KK-aknak tartó / nevező egyének (is) a tudatosság hiányában folyamatosan lerombolják vagy próbálják lerombolni, vakságukat, démonaikat fel nem ismerve, akkor nincs esélyünk.

Néha jól jönne a nagy világmegváltó hangoskodóknak egy kis szerénység és alázat, legfőképpen pedig türelem. Türelemmel és bizalommal időt és lehetőséget adni azoknak, akik tesznek és alkotnak. Mert ezek hiányában más erők játékszereivé válunk, és az ő győzelmüket segítjük elő.

Akkor pedig…

Fogel Frigyes

A Pók nem pihen…

A legújabb tengerentúli hírek kapcsán az egyik oldalon – a nagy-médiában – ismét teljes gőzzel beindult a hülyítés és a félelemkeltés. Míg a másik oldalon – az alternatív (vagy ha úgy jobban tetszik, az underground) média (Facebook,Twitter stb.) világában – szokás szerint megkezdődött a lájkvadászat és a hergelés, ráadásul mindez a szokásos „New age”-es lecsóval leöntve…

Ismét osztják a népnek az okosságot… mindkét oldalon… A nép meg bőszen visszaosztja…

Nem vagyok újságíró, nem tudok jól írni, nem ez a szakmám. De az utóbbi napok történéseit látva, – ma hajnalban felébredve – le kellett írnom ezt a néhány gondolatot.

Napok óta, amikor időnként bekapcsolom a külföldi tv-csatornákat, rádióadókat (a magyarországiakról inkább nem szólnék most egy szót sem), azt tapasztalom, a főszerkesztő fiúk/lányok mindent elkövetnek, csak hogy egy bizonyos témát hátrébb nyomjanak a hírfolyamban a második vagy a harmadik pozícióba, és ebben még az etalonnak számító BBC is “hihetetlen erőfeszítéseket tesz“, mert láthatóan úgy félnek a legújabb fejleményektől,  mint ördög a tömjénfüsttől: nem akarnak túl sokat beszélni arról, hogy az USA kormánya fizetésképtelenné vált. De számomra nem ez a hír.

Arról senki nem beszél, hogy az USA történetében 18 alkalommal történt ilyen az utolsó  37 évben. Akkor mire föl ez a porhintés?! Ennyire könnyen felejtünk? A Clinton-adminisztráció alatt is megtörtént, hogy 26 napra leállt az amerikai kormányzati gépezet. Nem szakadt le az ég, nem kezdődtek (újabb) háborúk, nem dőltek be a bankok, nem tört ki pánik. Aki nem hiszi, járjon utána! De még mindig nem ez a lényeg.

Miközben nagy a csönd arról, hogy több mint 800 ezer amerikai közalkalmazott, plusz katonák és családtagjaik stb. nem kapnak fizetést, és sorra zárnak be a public institutions-t meghatározó intézmények, még a nemzeti parkok is… De manapság még ez sem számít hírnek.

Pár mondat megjelenik itt-ott arról, hogy elkezdték feltölteni az amerikai bankokat készpénzzel, felkészülve a betétesek esetleges rohamára, ami ugyancsak nem új, nem először történik, de ezt is kiszámított lassúsággal, csepegtetve hozzák nyilvánosságra az internetes média felületein, figyelve az emberek reakcióit… (Rég bevált módszerek?)

A nagy-médiában persze csak arról hallani, hogy a republikánusok az egészségügyi reform életbe léptetésének ellehetetlenítésével próbálják az Obama-adminisztrációt megzsarolni, tönkretenni. De ma már ez sem hír.

Az (amerikai) angol egy nagyon praktikus nyelvvé vált az idők folyamán. Az elnököt és a környezetében ténykedőket az USA-ban „adminisztrációnak“  hívják. Hm….  Akkor viszont kik is a vezetők? Ez természetesen csak költői kérdés volt, mert tudjuk, hogy őket ma nem lehet megnevezni. Még nem.

Vagy talán még az is lehet, hogy nemsokára ezt a kérdés majd úgy kell feltenni: ki „A Vezető”? Vajon felismerjük majd Őt? ….

Két (média) világot látok egyre erőteljesebben felépülni. Mindkettő vakokat vezet és vakságban tartja az embereket, ráadásul azzal az illúzióval megspékelve, hogy a közösségi média szabad: még nem tudták az aktuális hatalmat gyakorlók az ellenőrzésük alá vonni. Nem is kell nekik. Mert pont ez a trükk egyik része. Amíg “vak vezet világtalant“, addig a meg nem nevezhető hatalmasságok elégedetten dörzsölik a markukat épülő művük felett.

Az egyik (média) világ már jól fel van építve és még mindig egyre erősödik a hatalma: a zsoldosait jól ismerjük, nap mint nap láthatjuk őket, hisz a csapból is ők folynak. A mainstream média képviselőiről beszélek. A másik (média) világ túlnyomó része sajnos ugyancsak vezeti-megvezetteti saját vak követőit.

Ez a médiahálózat, mely hihetetlen sebességgel építi halóit, bizony az alternatív média (Facebook,Twitter stb.)! Ezeken a felületeken a jóindulatú, de gyakran szenzáció- es lájkhajhász megmondó-emberek a hamarosan eljövő – de valahogy soha el nem érkező – világkatasztrófa apokaliptikus képeitől kezdve a csoportos vezetett meditációkig a lájk-dzsungelekbe belevesző, jólelkű, naivan kereső “júzert” (felhasználót)  vezetik meg. (Már tudjuk: a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve!)

Természetesen vannak kivételek, ezt nem vitatom! Én most a tendenciáról beszélek, mely most már konkrétan felismerhető. Engem azok érdekelnek, akik ebben a színes kavalkádban nyugodtan, a háttérből figyelnek és (egyelőre) csendben vannak. Ők gondolkodnak. És úgy remélem, ők azok, akik – ha eljön az ideje – lényük közepéből, tudatosságuk teljes birtokában fognak dönteni, nem belealudva egy virtuális világba, ahogy a többség teszi, akik belegabalyodtak a szellemüket gúzsba kötő hálókba.

Én azokban az emberekben bízom, akik középen állnak és tudnak a szakadék felett egyensúlyozni a tudatosságukkal, bölcs nyugalmukkal és a szeretetükkel. Tapasztalataim szerint vannak ilyenek.

Egy biztos: A világ katonailag és gazdaságilag – ezidáig – legerősebbnek tartott birodalmában (USA) az események egy új minőségi szakaszba léptek. Az emberiség egyszer már megkapta azt a kegyelmet, aminek alapján képes lehet felismerni azokat az eseményeket, melyeket a közeljövőben nagy valószínűséggel át kell éljen… Úgy látszik, hogy akik ezt a kegyelmet megkapták, eddig rosszul sáfárkodtak vele.  Elbuktak. Ám ők még a  bukásuk után is képesek mindent ki- és megmagyarázni.

Számomra most a nagy kérdés ez: mi képesek leszünk-e, ki fogjuk-e tudni fejleszteni magunkban azt a tudatosságot és lelkierőt, ami nélkül csak a mainstream vagy a virtuális médiavilágok hazugságaiba fogunk továbbra is belealudni? Ez a kérdés.

– Válasszatok!
– Kérdezzetek!
– Keressétek egymást. Ne csak a virtuális világban!
– Mert most még mindenki szabadon dönthet.
– Most először az emberiség történetében.
– Ugyanis ilyen még nem volt.
– Mert ne feledjétek: a Pók szövi a hálóját. nem pihen….
– És a háló neve: World Wide Web.

Fogel Frigyes

Elég! Nyílt levél a MAT szerkesztőbizottságának

Érdekes“ cikk jelent meg a Magyar Antropozófiai Társaság folyóiratában Martin Large tollából, melyben a szerző  a Kulturális Kreatívokat többször is megemlíti. Idézet az írásból:

„Magyarországon is létre fognak jönni a kulturálisan kreatív emberek gyűjtőhelyei, például a Waldorf-iskolák közösségei, vagy a biodinamikus farmok. Bár az országot látszólag a konzervatívok uralják és kis számú modernista, mégis sok-sok kulturálisan kreatív magyar vándorol ki Orbánisztánból, és dolgozik a világ minden táján.

A kivándorlást ösztönzi az úgynevezett „haveri kapitalizmus”, amely barátságtalanul áll a normális üzletmenethez, és erősíti az elit kezében tartott állam, a kötelező érvényű, vagy ahogy nevezik, a „nemzeti összefogás” rendszere.. Magyarország oly mértékben néptelenedik el, hogy még Győri Enikő, a Fidesz minisztere is azt mondja: „A népesség csökken.. Ez borzasztó.  Ez rémisztő.”

E sorokat olvasva fel kell tennem néhány nagyon fontos kérdést a nyilvánosság előtt. Annál is inkább meg kell ezt tennem, mert az elmúlt öt évben volt szerencsém a világot bejárva felkutatni és filmekben is bemutatni a nagyközönségnek a  KK-világjelenséget. (Többek között az első KK-tanulmány amerikai szerzőpárjával készítettem  mélyinterjút, valamint még számos filmet e tárgykörben itthon és külföldön, melyeket eddig közel kétmillióan láttak.)

Kérdéseim a következők:

  • Miként lehetséges, hogy egy szellemtudománnyal foglalkozó – állítólag független – lap direkt aktuálpolitikai kitételeket, véleményeket, célzásokat jelentet meg, ráadásul egy olyan cikk keretein belül, melyben a steineri hármas tagozódásról is szó esik?

  • Honnan tudja a szerző, Mr. Large,  hogy „hány Kulturális Kreatív magyar vándorol ki Orbánisztánból”?

  • Milyen forrásból értesült a szerző arról, hogy az eddig külföldre kitántorgott emberek közül hány a KK? Van erről nyilvántartás? Ha igen, akkor hol? Kik készítették és hogyan?

  • A cikkben Mr. Large nagyívűnek szánt gondolatmenetére feltűzött, nemzetközileg ismert példák között váratlanul felbukkan egy meglepően pontos adathalmaz Felcsút településről, lélekszámáról, a helyi futballakadémia költségvetéséről stb. Vajon honnan ered a szerző ilyen mélységű tájékozottsága? (Vagy csak én vagyok olyan “kispályás”, hogy bár eddigi életem közel felét külföldön töltöttem, kis időt Mr. Large hazájában is, ilyen mélységű tájékozottságról nem tudnék bizonyságot adni?

  • Hogyan lehetséges továbbá, hogy Mr. Large (az idézett lap szerint) brit egyetemi tanár, kiadóvezető, a hármas tagozódás szakértője magyarországi Waldorf-körökben is tart előadásokat? Vajon az őt hallgatók tudják, hogy Mr. Large és barátai mit művelnek egy szellemtudományi folyóiratban, mely sajtó- orgánum a Rudolf Steiner által földre hozott antropozófiát viseli nevében?!

  • Hogy lehet, hogy a máskor oly precíz szerkesztők ezúttal nem nevezték meg a cikk forrását, az tehát íródhatott közvetlenül a folyóirat felkérésére. Vajon miért?

Végezetül:

Kedves Ti, akik tudjátok, hogy ez az írás Nektek szól! Nem lenne jobb egy kicsit leülni, nagy levegőt venni, esetleg Steiner könyveit feltenni a polcra, és számvetésbe fogni? Amíg Ti mell-döngetve (belső köreitekben igen bátran) liberálisnak valljátok magatokat, és az individualizmusra hivatkoztok úton-útfélen, nem gondoljátok, hogy egy kicsit hamisan szól a hangszer a kezetek alatt?

Vajon szinkronban vannak tetteitek mindazzal, amiket otthonotok biztonságában olvastok Steiner műveiből, hogy aztán okkult gőgötök elefántcsonttornyából időnként kinyilatkoztassatok a pórnépnek néhány igét..? Miközben nem vagytok képesek lelketeket, szellemeteket a napi politika hipnózisától távol tartani?

Mondhatom ezt, sőt kérdezhetem, mert ismerlek Benneteket. Szinte mindnyájatokat. Itthon és külföldön.

A brit származású  P. E.-nek volt igaza, aki kerek-perec ki merte jelenteni: elbuktatok. Igen: elbuktatok. És ezt Ti is tudjátok a szívetek mélyén. Évtizedek óta hallgatva/figyelve okosságaitokat úgy látom, egy dolog, csupán egy dolog hiányzik belőletek. (Tisztelet a nagyon kevés kivételnek.) A Krisztusi Szeretet, amiről oly sokat beszéltek.

Ezért nem működik az, amit annyira szeretnétek.

Maradva tisztelettel:
Frigyes Fogel

Karácsony első napja…

Belenézek a netes hírportálokba, mi szépet hoznak az ünnep kapcsán. Most írjam, hogy nem csalódtam? Az origo, az index es a többiek vezető hírként tálalják, hogy a New York Times egy teljes évig tartó hivatalos felmérést készít Magyarországon, az itthoni antiszemitizmusról.

A magyar antiszemitizmust kutatja a New York Times

Pár nappal korábban Schiff András – sok éve Londonban élő, világhírűnek titulált –  zongoraművész kirohanását visszhangozták a fentnevezett orgánumok az itthoni antiszemitizmusról, és arról, hogy mily kevés a civil kurázsi.

Az emberek félnek felemelni a szavukat az ellen, ami itt folyik, valamint azt is tudtunkra adta, hogy nem teszi be a lábát az országba… Így mondta. Aki nem hiszi, járjon utána:

Schiff András nem teszi be a lábát az országba

Kedves Bandi!

Akkor most én emelem fel a szavam egy-két polgári szóra. Kérdezlek én: ha nem teszed be a lábad az országba, honnan a ménkűből tudod, hogy mi is történik itt?

(Idekívánkozik Antal Nimród, a Kontroll című film rendezője szintén a közelmúltban adott nyilatkozatának egy kitétele: mivel jelenleg ismét nem Magyarországon él, ezért bizonyos belpolitikai, illetve egyéb, hazánkat érintő kérdésekben nem lenne tisztességes véleményét hangoztatnia.)

Bandi! Minek is lehetne minősíteni a BBC-nek adott interjúdban elővezetett sirámaidat, melyek által ismét kísérletet teszel szülőhazád és a benne élők lejáratására?! (Itt kell megjegyeznem, hogy legutóbbi külföldi útjaim során többször megesett, hogy félrevontak emberek, és óvatosan megpendítették a kérdést: te Frici, tényleg olyan borzalmas a helyzet Magyarországon?

Amikor USA-beli barátaim megtudták, hogy tizenöt év kintlét után újra itthon élek, valós aggodalommal kérték, meneküljek innen, ahol tombol a fasizmus (sic!)…
Ebből a sok féltő hangból kellett megállapítanom, bizony alapos munkát végeznek a lejáratókampány fizetett emberei. Miközben a hazainak leírt jelenségek szerte Európában jelen voltak, vannak és …?

A helyedben, Schiff mester, jobban tartanék a brit szélsőségesektől, vagy akár az USA-ban tevékenykedő náci mozgalmaktól, hiszen ezek a jogállamiság törvényei szerint nem korlátozható mozgalmak. Erről persze nem harsognak az “anti-hírek szerelmesei“.

A sajtó valódi szerepéről nyilván sokan megpróbáltak már teljes képet adni, kevés sikerrel. Persze, ha valaki venné a fáradtságot, és pontosan feltérképezné, hogy melyik orgánum milyen tulajdonban van, avagy éppen a komolyzenei világ haveri, etnikai és szexuális hovatartozás-alapú csoportjainak működési  mechanizmusát vizsgálná meg egy kicsit közelebbről (amit én sok évig közvetlen közelről tapasztalhattam), nos, igazi ismeretek birtokában talán már semmin nem csodálkoznánk.

Vajon min múlik, hogy minderről nem szokás(?), nem lehet(?) tabuk nélkül beszélni?

És miért csak ábránd, hogy a BBC híres etikai kódexe alapján meghallgattassék a másik fél is? Schiffen kívül sok-sok művész él még Magyarországon, aki nem menekült el, sőt… De brit földről is kapásból tudnék ajánlani pár embert, Norman Lebrechtet például aki jó tíz éve – ott, Nagy-Britanniában – le merte írni, mi is az a kotta.  A könyv címe: Who killed the classical music?  – Ki ölte meg a klasszikus zenét?

A magam nevében bátran kijelenthetem, hogy másfél éve, amióta ismét itthon élek, és az országot járom, mindenütt tapasztalom, hogy egyre nagyobb és minőségibb civil mozgás van, nagyon sokan új utakat keresnek, új közösségeket, gazdasági és kulturális formációkat építenek, … jó itthon lenni … ahogy jó adott esetben Londonban, Madridban, New Yorkban stb.

A fenti benyomásomat minden szónál jobban támasztja alá a Kulturális Kreatívok világjelenség, amely megállíthatatlanul növekszik, s mint ilyen, a legvilágosabb cáfolata a fentebb jelzett minőségű világmédia sugallatainak.

Az igazán nagy dolog az lenne, ha egyszer Schiff mester és barátai, a New York Times-felmérésre utasítást adó médiaguruk stb. meglátogatnának minket, civileket, és játszanának nekünk is, amúgy isten igazából, civil kurázsiból… örömzenét, akár ingyen is, vidéken is, sőt szomszéd testvéreinknek is… zsidóknak, sváboknak, szerbeknek, erdélyieknek, románoknak, pártállásra való tekintet nélkül, csak a zene öröméért.

Végezetül minden kedves barátomnak, munkatársamnak, valamint ellenségeimnek – ha vannak –  boldog új évet kívánok! Hajrá Kulturális Kreatívok! Hajrá Közép-Európa!

Fogel Frigyes